
A fiúk számára igazi kaland egy homokozó!
A saját homokozóban az a jó, hogy nem kell rajta osztozni másokkal, a játszótéri homokozóban pedig éppen az, hogy sok játszótárs akad, sok-sok izgalmas játékkal. Utóbbi esetben kicsit több szabályra kell megtanítanunk az apróságokat, és mindig érdemes rajtuk tartanunk a szemünket, hogy a konfliktusokat elkerüljük (vagy megtanítsuk, hogy hogyan oldják meg).
Tisztázzuk előre a szabályokat: nem elvesszük, hanem elkérjük a többiek játékát, ha nagyon megtetszik. Ha a miénk tetszik meg valakinek és elkéri tőlünk, odaadjuk neki egy kis időre. Lehet cserélni is, hogy mindenki kipróbálhassa a másét. Ha valaki mégis elvette a játékot, akkor a sajátunkat kérjük el, nem kell rögtön méregbe gurulni. Ha már nagyobbacska a gyermek, akkor tanítsuk meg arra is, hogy ő vigyázzon a kicsikre, hiszen a kicsik még nem tanultak meg annyi mindent, mint ő! (Természetesen a kicsik mellett végig ott kell lennie a szülőnek!)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: