Fiúkkal az élet

Játékok kisautókkal

autókA fiúk odáig vannak az autókért. Bárhol bármikor élvezik a játékot a kisautókkal, matchboxokkal, nagy autókkal. Néha nem árt kicsit feldobni a megszokott játékokat sem! Ugyanazokkal az autókkal is lehet egészen új játékokat kipróbálni (és azt hallottam, hogy még a lányok is szívesen bekapcsolódnak!!!).
Íme néhány ötlet:

 

1. Legyen versenypálya az egész lakás!
Egyszerű ragasztócsíkokkal lehet kijelölni a pályákat, használat után felszedhető! A barkácsboltokban kapható papír ragasztószalagok (amiket a festők szoktak használni ablakok, ajtók mellett) pont megfelelőek erre a célra!
Készülhet az útvonal a padlón, az asztalon, az ágyon, tehát bárhol a lakásban! Hidd el, már az előkészület is jó móka lesz! És ha már tele a lakás versenypályával, akkor már hadd jöjjön a hosszú versenyzés! Be lehet vonni az összes gyereket (a szomszédokat is!)! Fogjatok stoppert, készítsetek táblázatot, a végén jöhet az eredményhirdetés!
Képek itt >>

2. Autós festés
Válogassatok ki többféle kisautót. Vastagabb kerekűt, vékonyabb kerekűt, kisebb kerekűt, nagyobb kerekűt. Egy papírra nyomjatok ki többféle temperát, majd húzzátok rajta végig párszor az autók kerekét. Ezután jöhet egy hatalmas csomagolópapír, amin indulhatnak egymás mellett az autók. Egész színkavalkád lesz a végeredmény, és persze azt is érdemes megnézegetni, hogy melyik autó milyen mintát rajzol a kerekével!
Képek itt >>

autó 3. Autófestés
Ha már nagyon unja a fiad az autóit, újítsa fel! Készülhetnek szép csíkos, számos, foltos autók, amilyet csak el tud képzelni a fiad! Terítsd le az asztalt egy ócska terítővel, újságpapírral, készítsd oda a festéket, ecsetet, autókat, és nem árt a gyerekre is egy “festős póló”. Munkára fel!
Kép itt >>

autópálya4. Variációk autópályára
Léteznek a készen kapható autópályák. Kb  5 percig (na jó, 3 napig) nagyon élvezik is a srácok. Mivel az nem nagyon változtatható, egy idő után megunják. Jöhetnek a kreatív ötletek! Új útvonalak, hosszabb pályák… Hogyan?
Pl lehet festeni egy hatalmas csomagolópapírra, nagy kartondobozra (a festést fogja legjobban élvezni!). Ha magától nem jutna eszébe, akkor ajánld fiad figyelmébe a fakockákat, a legót, bármilyen építő-jellegű játékot, amivel ki tud jelölni útvonalat, amivel hidakat, dombokat, alagutakat is lehet építeni.
Képek >>

5. Borotvahab-terep
Egy tálcát nyomj tele borotvahabbal, és ültesd mellé a srácodat! Rettentően fogja élvezni, hogy “dagonyázhat” a habban, hogy milyen nyomokat hagy az autó a tálcán… Olyan, mintha havas tájon autókázna, nem?
(Nem lesz nehezebb eltakarítani a habozós autókázás után sem, mint egy jól sikerült festegetés után!)
Kép >>
(Ha kipróbálod, meséld el nekem, meddig bírja a kisautó ezt a játékot!)

 

Játékok aszfaltkrétával >>
TIPPEK FIÚS SZÜLŐKNEK >>

Képek: Pixabay.com

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!