Micsoda? Az ott egy…

– Hogy micsoda? – Próbáltam úgy fordulni, hogy tökéletesen rálássak a képernyőre. A férjem megszorította a kezem, a szemével próbált biztatni.
– Igen, az ott egy pénisz! Egy kisfiút látunk a képen! – újságolta a doki kedvesen, mosolyogva. Majd rám nézett. – Rendben vagyunk, Hölgyem?
A férjem még jobban szorította a kezem, közben azt mondta az orvosnak, hogy csak azért sírok, mert olyan boldog vagyok.

Néhány hétbe beletelt, míg elkezdtem megbarátkozni a ténnyel, hogy fiút várok, hogy fiús anya leszek. Már gyakoroltam, hogy mosolyogva mondhassam minden ismerős kérdésére: kisfiú! Megtaláltam a módját, hogy elrejtsem előlük a könnyeimet, főleg amikor teljesen idegenek is órákig áradoztak arról, hogy mennyire fogom majd szeretni a fiamat, és hogy a fiúk mennyivel odaadóbban szeretik az anyukájukat, mint a lányok.

Fiút nevelni sokkal egyszerűbb, mint a lányokat – szinte mindenki ezt mondta. – Boldog leszel, ha megszületik a kisfiad!
Én ebben egyáltalán nem voltam biztos.

Mi lesz, ha nem fogom őt igazán szeretni? Vagy pont fordítva: mi lesz, ha őt jobban fogom szeretni, mint a leendő lányomat?

Néhány héttel később a délutáni sziesztám alatt próbáltam elképzelni, hogy kisfiam lesz: vajon kire fog hasonlítani? Hogy fog kinézni? Kinek a temperamentumát örökli? Milyen természete lesz?

És ekkor történt meg a csoda: úgy éreztem, minden rendben! Úgy éreztem, már tudom, ki ő. Ki lakik bent a pocakomban. Az ÉN kisfiam. Úgy éreztem, hogy egy kis pufók, mókás, imádni való kisfiam lesz, aki úgy fog engem szeretni, ahogy a kisbabák és akit én úgy fogok szeretni, ahogy az ember a saját gyermekét szereti, legyen az fiú, vagy lány!

Van egy kis különbség >>
Másképp fejlődnek a fiúk, mint a lányok >>
Fiú! >>
Hírek fiús szülőknek >>

Kép: Pixabay.com